A tavalyi évhez hasonlóan idén is megrendezésre került a kilencedikes diákok számára Szalainé Sándor Katalin szervezésével a gólyabál. Mind a három kilencedikes évfolyam képviseltette magát, színes produkciók előadásával. A 9. a osztály osztályfőnökükkel Keszthelyi Ágnessel egy humoros prózai darabot adtak elő. A 9. d osztály Harangozóné Kovács Edina vezetésével, egy közismert tehetségkutató versenyt elevenített meg, ahol az osztály tagjai zenés- táncos produkciókat adtak elő. A 9. c osztály különböző tánc stílusokat adott elő, amiben osztályfőnökük Cseri Róbert is részt vett.

A produkciókat zsűri értékelte, és az első helyezést a 9. d osztály nyerte.

A hagyományokhoz híven a ,,gólyaavatási rítus” is megtörtént, az eskü letételével.

Ezután pedig nem maradt más, mint a tánc és a szórakozás.

További képek >>